akkreditáció

2019. május 22.
A CERT Tanúsító Zrt. továbbra is kiemelt figyelmet fordít a szervezet pártatlanságának és függetlenségének fenntartására. E célból 2017 márciusában létrehozta Szakmai Felügyelő Testületét, melynek elsődleges célja a fent említett elvárásoknak való megfelelés. A Szakmai Felügyelő Testület éves ülést rendezett 2019. május 16.-án. Az ülésnek nemcsak...
2018. november 13.
A Nemzetközi Akkreditálási Fórum (IAF) globális kezdeményezésének köszönhetően a jövőben on-line kereshetővé válik az egyes tanúsító szervezetek által kiadott tanúsítványok státusza és érvényessége. A lehetőségnek köszönhetően az akkreditált státuszú tanúsítványok értéke és piaci érvényesíthetősége tovább nő, ezért még inkább érdemes lesz...
2018. október 19.
Fontosnak tartjuk, hogy tanúsítási szolgáltatásainkat a legmagasabb szakmai követelmények szerint végezzük, ezért vállaltuk az akkreditált formában történő működést és az ehhez szükséges feltételek megteremtését. A Nemzeti Akkreditáló Hatóság 2018. október 11-ei keltezésű határozata alapján a CERT Tanúsító Zrt. fenntartotta jogosultságát az MSZ EN...
2018. augusztus 17.
A CERT Tanúsító Zrt. számára kiemelten fontos, hogy tanúsítási tevékenységét a legmagasabb szintű követelménynek is megfelelve, szakmai alázattal és igényességgel végezze. Az akkreditált státusz minden, tanúsítási tevékenységet végző szervezet számára nagy jelentőségű, hiszen ez annak hivatalos elismerése, hogy a szervezet és az alkalmazásában...
2017. szeptember 28.

up