ISO

2019. május 22.
A CERT Tanúsító Zrt. továbbra is kiemelt figyelmet fordít a szervezet pártatlanságának és függetlenségének fenntartására. E célból 2017 márciusában létrehozta Szakmai Felügyelő Testületét, melynek elsődleges célja a fent említett elvárásoknak való megfelelés. A Szakmai Felügyelő Testület éves ülést rendezett 2019. május 16.-án. Az ülésnek nemcsak...
2018. október 19.
Fontosnak tartjuk, hogy tanúsítási szolgáltatásainkat a legmagasabb szakmai követelmények szerint végezzük, ezért vállaltuk az akkreditált formában történő működést és az ehhez szükséges feltételek megteremtését. A Nemzeti Akkreditáló Hatóság 2018. október 11-ei keltezésű határozata alapján a CERT Tanúsító Zrt. fenntartotta jogosultságát az MSZ EN...
2018. március 20.
Hosszas előkészítő munka után, 2018 januárjában elfogadta a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) az ISO 45001:2018 szabvány végleges szövegtervezetét. A szabvány kiadása végül 2018. március 12-én valósult meg, ennek megfelelően a munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszerrel rendelkező, tanúsított szervezeteknek ettől az...
2017. szeptember 25.
A CERT Tanúsító Zrt. 2017. szeptember 20-22. között tartott auditori képzést az MSZ EN ISO 19011:2012 és a megújult minőség- (MSZ EN ISO 9001:2015) és környezetközpontú irányítási rendszerszabvány (MSZ EN ISO 14001:2015) követelményeihez kapcsolódóan. Köszönjük a kollégák aktív részvételét, értékes kérdéseit, melyek számunkra is nagy segítséget...
2017. augusztus 10.
A CERT Tanúsító Zrt. 2017 szeptemberében auditori képzést szervez, amelyen a gyakorlatban is hasznosítható ismereteket szerezhetnek a résztvevők az irányítási rendszerekkel és a vonatkozó követelményekkel kapcsolatban. A képzésről bővebben az alábbi linken olvashat a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarán oldalán megjelent cikkben illetve a...
2017. április 26.
  A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával való együttműködés jegyében 5 részes cikksorozatot jelentetünk meg a Kamara által szerkesztett Dél-Dunántúli Gazdaság lapszámaiban, melyben a minőségirányítás aktuális, a piaci szereplők széles körét érintő témákat dolgozunk fel. Sorozatunk negyedik része a megújult minőségirányítási rendszerszabvány...
2017. április 18.
Szervezetünk 2017. április 13-án szabványosítással, minőségirányítási követelményekkel és jogszabályi megfelelőséggel kapcsolatos képzést tartott vajdasági résztvevők jelenlétével. Munkatársaink az idén 70 éves Nemzetközi Szabványügyi Testület (ISO) tiszteletére külön előadásrészt szenteltek a szabványok nemzetközi szintű megalkotásáért és...
2016. április 21.
A minőségirányításra vonatkozó ISO 9001 szabvány közelmúltban végbement rendes felülvizsgálatának egyik fő célkitűzése volt, hogy a szabványt bevezető és alkalmazó szervezetek hatékonyabban tudjanak reagálni a szervezetet érő változásokra. A szervezet környezete – s így a szervezet tevékenységéből következő kockázatok és kitörési lehetőségek...
2016. április 07.
Az irányítási rendszerek kulcsfontosságú eleme a dokumentációs rendszer, mely egyszerre tartalmazza a szervezet legfontosabb adatait, és jelent bizonyítékot a megfelelőség értékelése során. A megújuló minőségirányítási szabvány (MSZ EN ISO 9001:2015) jelentősen módosít a szabvány korábbi változatának követelményein, s egy sokkal rugalmasabb, az...
2016. március 24.
A gazdálkodó szervezetek életében egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem és az ahhoz kapcsolódó kötelezettségek rendszere, melynek egyik eleme a rendszeres adatszolgáltatás a szervezet tevékenységének környezeti hatásairól. Különösen igaz ez a környezetirányítási rendszereket bevezetett szervezetek tekintetében, ahol a környezet megőrzése...
2016. március 16.
A környezetirányítási rendszerek alapvető szabványi követelményeit meghatározó ISO 14001:2004 szabvány legújabb verziója 2015 szeptemberében elfogadásra került az ISO TC/176/SC2 bizottsága által, majd november 1-jétől Magyarországon is publikálták az MSZ EN ISO 14001 szabvány 2015. évi verzióját. Az ISO 9001:2015 szabványhoz hasonlóan ez esetben...
2016. március 10.
A 2015. szeptemberében nemzetközileg kiadott új szabvány november 1-jén Magyarországon is publikálásra került. A korábbi szabvány követelményeire tanúsított szervezeteknek a megjelenéstől számítva 3 év áll rendelkezésre az átállásra, így ez egyelőre nem befolyásolja a tanúsítással kapcsolatos teendőket. 2017. szeptember 15-étől kezdve viszont már...
Cimke:
up