Tájékoztató a rendkívüli helyzet kapcsán
A Kormány - 40/2020 (III.11.) Korm. rendelet – rendelete kapcsán kihirdetésre került vészhelyzeti eljárásának megfelelően a CERT Tanúsító Zrt. tájékoztatja ügyfeleit, hogy a tanúsítási, felügyeleti, okirat megújító, rendkívüli eljárások kapcsán részben módosított eljárás rendet kíván alkalmazni.
A Nemzeti Akkreditáló Hatóság 1/2020 állásfoglalása, illetve az ahhoz kapcsolódó (IAF ID 3:2011) előírás alapján fent említett eljárások rendje megváltozik. A megváltozott eljárás renddel kapcsolatosan az ügyfelek felmerülő kérdéseik kapcsán rendelkezésre állunk a megszokott kommunikációs csatornákon, illetve minden érintett ügyfelet telefonon, e-mail-ben megkeresünk a soron következő eljárás lefolytatásával kapcsolatosan.
A Nemzeti Akkreditáló Hatóság állásfoglalásában hangsúlyozott céljával teljesen egyetértve, elkötelezve érezzük magunkat annak irányában, hogy a veszélyhelyzet miatt ügyfeleinket érő károkat a lehető legalacsonyabb szinten tartsuk azáltal, hogy a tanúsított szervezetek működését – a követelmények megtartása mellett - a veszélyhelyzetben is lehetővé tegyük.
Mindenkinek jó egészséget kívánunk!